Szerző: Greg Bendes

Képtelenek vagyunk együtt élni dolgokkal úgy, ahogy vannak. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek.

Carl Gustav Jung

Szeretnék pár szót ejteni – a szavakról.

De nem ám olyanokról, amelyek nem tűrnek nyomdafestéket. Illetve, ha úgy tetszik, végeredményben igen, hiszen az online újságok, hírek esetében nyomdáról már aligha lehet beszélni.

Bizony, az írásról, pontosabban a hírközlésről szeretnék értekezni, azon belül is pár olyan fájó pontról, amiből ezekben az időkben egyre többet kezdek látni, és ez elszomorít.

A volt történelem és médiaismeret-tanárom biztos örülne, hogy ezzel kapcsolatban sikerült valami maradandót a fejembe vernie.

Nade jöjjön itt pár példa, a teljesség igénye nélkül.

Nyomás, nyomás

Volt egy cikk az Index-en még február közepén, ami ezzel a címmel jelent meg:

Lehet, hogy naiv vagyok, de azt gondolom, hogy ha valaki ilyen címmel jelentet meg egy cikket, akkor annak a tartalma is hűen fogja tükrözni ezt az állítást, ami első olvasásra igen erősnek tűnik.

Valójában viszont a tartalmat olvasva az derül ki, hogy Kübekháza -tegye fel a kezét, aki tudja, hol van… segítek: egy Szeged melletti-alatti, 1500 fős község- polgármestere írt egy levelet az ottani háziorvosnak, amiben azt állítja: “Több tekintélyes virológus szakember szerint a kínai oltóanyag potenciális veszélyeket rejthet magában, és arról is értesültem több orvostól, hogy a háziorvosokat nyomás alá helyezték, hogy mindenképpen ezzel oltsák a praxisukban élőket”.

A mondatnak csak a második fele szól arról, hogy a polgármester “több orvostól” értesült, hogy a háziorvosokat nyomás alá helyezték, de hogy pontosan kik és hányan, arról nem esik szó.

Na mármost, ilyen és ehhez hasonló cikk szerintem pusztán két dolog miatt nem kéne, hogy megjelenjen.

Egy, hogy a címe szenzációhajhász és nagyfokú csúsztatás, melyet gondolom azért adott le így a szerző, hogy a “gyanútlan” olvasó rákattintson a linkre, és ezzel növekedjen az olvasottság.

Kettő, hogy hiányolok bármiféle follow-up-ot – interjús megkeresést vagy bizonyítékot erre az állításra – avagy azt, hogy egy újságíró konkrétan utánamenjen ennek, és kiderítse, mennyi a valóságtartalma, mielőtt egyáltalán hírértéket tulajdonít neki.

Üzleti szempontból megértem, hogy annyira rohanunk előre a mai, instant gratification-nel tarkított világban, hogy egy újságnak adott esetben fontosabb, ha “pörögnek a posztok”, minthogy rendesen foglalkozzon akár egy ilyen egyszerű, “gyors” hírrel, de egyben ezt az újságírás és híradás elkorcsosulásának is tartom. Hiszen nem más ez, mint félelemkeltés és rémhírterjesztés, amit a koronavírus alatt amúgy is frusztrált lakossággal egyáltalán nem kéne eljátszani.

Tényleg annyira idejét vesztette volna a tényeken alapuló hírközlés, hogy erre ma már nincs igény, és csak jöjjön a következő impulzus, az újabb hírmorzsa, amin csámcsoghat a nép? Hát itt tartanánk?

Szeretném azt hinni, hogy nem, de nem vagyok ebben biztos.

Brüsszel és a teljesítési kényszer

Egyik ismerősömmel beszélgettem, és feljött a téma, hogy Kovács Zoltán államtitkár nemrég közzétett egy posztot a Facebook-on, melyben álhírnek és hazugságnak nevezte a Politico egyik cikkét. A bejegyzésben az államtitkár ezt írta:

Megjegyzem, én nem politizálok, és nem érdekel, ki írta és milyen politikai beállítottságú, csupán az, hogy ezek után mindenhol erről cikkeztek online – de mindenhol csak ismételték az itt elhangzott kijelentéseket.

Lényegében az első és az utolsó paragrafus lenne a lényeg, hiszen ott az állítás, hogy azért hazudik a Politico, mert igenis az oltási programunk az egyik legeredményesebb Európában, illetve az utolsó bekezdésben vannak számadatok is.

Úgy gondoltam, kicsit utánanézek ennek a dolognak, hogy pontosan mit is hazudik rólunk Brüsszel, mert ezt a “Brüsszelezést” annyiszor hallottam már, de sosem láttam még első kézből.

A kérdéses Politico cikk az Európai Uniós oltóanyagok beszerzését, országonkénti arányát, illetve az oltottsági rátát taglalja elég részletesen, az ECDC, vagyis az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ február 28-i adataira hivatkozva. Magyarországról lényegében csak a legvégén esik szó, méghozzá így:

Searching for vaccines outside the bloc hasn’t necessarily helped. In Hungary, the Russian Sputnik V vaccine makes up less than 8 percent of the nation’s vaccine supply, while the Chinese Beijing/Sinopharm vaccine makes up around 27 percent. Still, Hungary’s rate of administration comes in last in the EU, having only used 56 percent of all the vaccines they have.

Politico – Coronavirus vaccine deliveries in Europe — by the numbers – Megj.: a Politico azóta újabb adatokkal frissítette a cikket, ezért a fenti mondatokban is változás állt be, de ez nem változtat a bejegyzésem lényegén.

A magyar órán tanultak szerint, menjünk most végig ezeken a mondatokon szépen sorjában, és keressük meg azt az álhírt.

Az első mondat szabad fordításban annyit tesz: Az Európai Unión kívüli partnerektől beszerzett vakcinák sem feltétlenül segítettek. – ez nem hazugság, hiszen feltételes a kijelentés.

A következő mondat sem lehet hazugság, hiszen az csak azt taglalja, hogy a magyar vakcinaállománynak hányad részét teszi ki az orosz Sputnyik V, illetve a kínai Sinopharm – hacsak ebben az arányosságban nem hazudnak, de ezt erősen kétlem.

Így egyetlen mondat marad, ami érdekes lehet nekünk: “Still, Hungary’s rate of administration comes in last in the EU, having only used 56 percent of all the vaccines they have”.

Ez a mondat azt mondja, hogy az EU-ban az utolsó a vakcina-adminisztrációs rátánk, hiszen alig több, mint a felét használtuk el eddig az itthon rendelkezésre álló összes vakcinának. Megjegyzem, ezt február 28-ai adatok alapján állították.

Ezt az állítást pedig az államtitkárunk nem cáfolta meg, csupán arra tért ki, milyen sikeres az oltási programunk. Az általa közölt számok a március 10-i adatoknak felelnek meg, nem a Politico által említett február 28-i állásnak.

Engedje meg mindenki, hogy ezen a ponton egy vad feltételezéssel álljak elő: nem lehet mindkét állítás igaz?

Nem lehet, hogy a magyar oltási program a maga több, mint egymillió beoltott lakosával –“for a lack of a better word“, hogy a tőzsdecápák végén Gordon Gecko szájából elhangzó passzussal éljek- sikeres,

ÉS egyben a Politico azon állítása, miszerint csak az összvakcina-mennyiségünk 56%-át oltottuk még el, szintén helytálló?

Hiszen a Politico cikkében lévő statisztikából látszik, hogy mi vagyunk az egyetlen ország, aki az EU-t “megkerülve” rendelt Sputnyik V és Sinopharm vakcinát is, és ezek együtt több, mint a harmadát teszik ki az összvakcina-mennyiségünknek:

Ebből következik, hogy Magyarország a kínai és orosz vakcinarendelések miatt más EU-s országoknál valószínűleg több vakcinával rendelkezik.

És ehhez vegyük hozzá azt is, hogy a második vakcinát még csak nagyon kevesen kaphatták meg eddig, hiszen alig kezdődött el az oltási program, illetve, hogy az úgymond best practice az, hogy félretesznek egy adott vakcina-mennyiséget a második oltás miatt.

De nézhetjük a konkrét adatokat, amennyiben hozzájuk jutunk, és ez nagyságrendileg meg is történik, hiszen február 28-án a koronavirus.gov.hu pont cikkezett arról, hány embert oltottak már be.

Eddig 677 682 fő kapott oltást, közülük 249 499 fő már a második oltását is megkapta.

koronavirus.gov.hu

Ez összesen 927 181 adag oltóanyag felhasználása.

A koronavirus.gov.hu február 23-i, illetve március 02-i cikkeiből azt is tudjuk továbbá, hogy február 23-án 1 678 845, míg március 02-án már 2 088 705 oltóanyag-mennyiség lett leszállítva.

Dolgozzunk ezzel, és tegyük fel, hogy február 28-ig olyan 1,7-1,8 millió vakcinát szállítottak le itthon.

Nos, ebben az esetben körülbelül meg is van az 56%-os adminisztrálási ráta.

Hozzáteszem még azt is, hogy Politico cikke sehol nem állítja, hogy Magyarországnak ne lenne sikeres az oltóprogramja.

Mi több, az utolsó bekezdésben kitér arra is, hogy nem feltétlenül pontosak ezek az ECDC-től jövő adatok, és hoz egy példát is, miszerint bár elvileg az adatok alapján Észtország, Litvánia és Málta már 100%-ban elhasználta a vakcináit, a gyakorlatban viszont ez nem egyezik az egyes államok által közölt adatokkal.

Hogy vajon Kovács Zoltán államtitkár a politikai érdekeltség miatt írta, amit, vagy csak szimplán félreértette a cikket? Netán már azt a kis mondatot is támadásnak vette Brüsszeltől? Vagy ennyire zavarta a statisztikai eltérés?

Nem tudom.

Csak azt tudom, hogy a Politico cikke ránézésre egy független járványmegelőzési központ adatai alapján próbálja összefoglalni az EU-ban lévő országok jelenlegi helyzetét, és ebből Magyarország sem volt kivétel.

Támadást ebben én legalábbis nem látok, a cikk összeszedettsége és minősége viszont -a hazaiakkal ellentétben- egészen üdítően hatott.

Elő az ítélettel

Az emberi elme egy fantasztikus eszköz, de a pszichológiában már többször bizonyításra került, hogy amire fókuszálunk, azt fogjuk felerősíteni és látni magunk körül (experience-dependent neuroplasticity). Éppen ezért érdemes néha megkérdőjelezni, hogy amit annyira készpénznek veszünk, vajon valóban úgy van-e.

Én nagyon szeretem objektíven, a tények alapján elemezni azt, ami történik.

Ugyanakkor nyilván ezt lehetetlen minden helyzetben megtenni, és látom azt is, hogy a mai világban borzasztóan nehéz valamit tényleg csak annak látni, ami, és nem rögtön hozzágondolni, belelátni valami mást is az eddigi ideológiánk, benyomásaink, előítéleteink, vagy akár politikai hovatartozásunk alapján.

Példának hozok egy saját tapasztalatot is, mikor nemrég a Széll Kálmán téren voltam, hogy megcsináltassam az ingyenes koronavírus gyors-tesztet.

Maga a teszt mindössze egy percig tarthatott, de közben akarva-akaratlanul is elkaptam a fülemmel, amint az egyik orvos megjegyzi a másiknak egy mondat végén, hogy

“… csak 60%-ban működik.”

Na -gondoltam magamban- ez szuper…

Bár eddig is tudtam, hogy a negatív gyors-teszt eredménye nem jelenti, hogy nem vagyok koronavírusos, amiatt a félmondat miatt ezután hazafelé, sőt, még itthon is elég sokat vacilláltam, megírjam-e a barátnőmnek, hogy ugyan negatív lett, de a teszt alatt azt mondta az egyik orvos a másiknak, hogy ez csak 60%-ban működik.

Aztán egy pillanatra elgondolkodtam… Végeredményben mit is hallottam?

Egy félmondatot szövegkörnyezet nélkül, ami bár úgy hangzott: “…csak 60%-ban működik”, valójában gőzöm sincs, miről volt szó pontosan. Az agyam azonban egy pillanat alatt kiegészítette a körülmények miatt a hallottakat, és fejben máris összeraktam, hogy nyilván a gyors-tesztről beszéltek, holott ez egyáltalán nem biztos, mert ennél többet tényleg nem hallottam a beszélgetésből.

Szerintem ilyen következtetések nap, mint nap előfordulnak mindannyiunkkal, és ezzel még nem is lenne baj, egészen addig, amíg ezt tovább nem adjuk másoknak.

Nem lehetséges, hogy ugyanez történt Kübekháza polgármesterével is, ami alapján a levelében azt a kijelentést tette, hogy a kormány nyomást gyakorol az orvosokra?

Vagy Kovács Zoltán államtitkárral, aki úgy érezte, Brüsszel hazudik és álhíreket terjeszt, mert szúrja a szemüket, hogy ilyen jól teljesítünk?

És vajon nem az lenne a feladata az újságírásnak, hogy ezeket az állításokat ellenőrizzék, és ne csak szócsőként ismételjék el őket?

Én azt gondolom, hogy az lenne a feladata.

Sőt, azt gondolom, hogy az újságíróknak az olvasottság növelése helyett lehetőleg olyan híreket kéne közölnie, amiknek tényleg van hírértéke, és segíti a lakosság döntésképességét és jólértesültségét az adott témában.

Főleg most, hogy a pandémia kellős közepén még elszigeteltebbek és stresszesebbek vagyunk az átlagnál, a szavaknak talán még nagyobb ereje van, mint eddig – de ezzel az erővel egyben felelősség is jár.