Október 24-én kedden jóval hajnal előtt ébredtem. De annak ellenére, hogy fáradt voltam, az izgatottság hullámai futottak végig rajtam. Ezen a napon ugyanis nagy utazásra indultam, méghozzá Új-Zélandra – a földrészre, ami már régóta a bakancslistám élén csücsült.
Andris barátom friss utazása és élménybeszámolója Kanada lenyűgöző tájairól elgondolkodtatott, és egyben felélesztette bennem a kalandvágyat. Nekem is itt volt az ideje meghódítani egy távolabbi vidéket, és elindulni álmaim egyik úti célja, Új-Zéland felé.
A repülőjegyet augusztus 19-én vettem meg, így két hónapnyi idő állt rendelkezésemre, hogy az utamat a legapróbb részletekig eltervezzem.
Azok, akik ismernek, jól tudják, mennyire szeretek tervezni. Természetesen, mint informatikában jártas ember, előszeretettel alkalmazom a technológiát segítségként a bonyolult problémák megoldására. Ehhez az úthoz a már korábban említett ChatGPT nevű mesterséges intelligencia segítségét vettem igénybe, hogy támogasson az útitervem kidolgozásában, de persze végigböngésztem a TripAdvisor fórumokat, valamint átolvastam olyan ismertebb útikönyveket, mint a Fodor’s Essential New Zealand, tuti tippek után kutatva.
Ahogy egyre több lehetséges úti célt fedeztem fel a térképen, egyszer csak ráébredtem: ez az Új-Zélandi utazás messzebbre kalauzol majd otthonról, mint valaha; olyan rekord távolság lesz, ami még a korábbi Fülöp-szigeteki utamat is felülmúlja. Ahogy az előttem álló út jelentőségét latolgattam magamban, ez a gondolat felemelő érzéssel töltött el.
Persze mindennek megvan a határa, és annak ellenére, hogy két hetet szenteltem ennek a kalandnak, rá kellett jönnöm, hogy néhány előzetes tervet muszáj lesz elodáznom. Az egyik ilyen hiányzó kirakós-darab a Déli-sziget Kaikoura nevű városa lett, mely híres az ott található óriási tengeri lakókról, a bálnákról. Az ő meglátogatásukat sajnos ezen a kiruccanáson nem tudtam megoldani. De minden rosszban van valami jó – és nekem ez csak azt jelentette, hogy bizony lesz még alkalom. Új-Zéland elbűvölő tájai mellett nem nehéz eldönteni, hogy lesz újabb út és újabb lehetőség, hogy megcsodálhassam és megörökítsem Kaikoura óriási teremtményeit.
Az útitervem elkészültével végül ideje volt felállni a jól megszokott íróasztal mellől, és a számítógép monitorának fényétől. Bár fel voltam vértezve aprólékosan kitervelt útitervemmel, mégis valahol ott volt az izgalommal teli bizonytalanság érzése: Vajon mennyire simán mennek majd a terveim? Valóban mindenre gondoltam volna? Csak egy módja volt annak, hogy ez kiderüljön.
Így hát kedden hajnalban összepakolt csomagokkal és feltöltött telefonnal, power bank-kel és kamera-akkumulátorokkal felkészülve útra készen vártam a taximat. Elgondolkodva néztem a Budapesti belváros szokványos látványát, melyet pár napig hamarosan a déli félteke egy távoli, eddig rejtélyes világa fog felváltani.
Ahogy a repülőgép kigurult a kifutópályára, majd kicsivel később Budapest távoli, csillogó fények mozaikjává zsugorodott, tudtam, hogy minden egyes megtett lépés nem csak a tervezett úti céljaim felé, de egyben ismeretlen kalandokba is kalauzol majd.
Most, hogy visszagondolva az emlékek és élmények színes, érzelmes kavalkádja még mindig élénken él bennem, és mivel sokan kíváncsian várjátok, hogy beszámoljak az élményeimről, elhatároztam, hogy ezeket blogbejegyzések formájában is meg fogom osztani.
Csatlakozz hát hozzám, ahogy beszámolok az Új-Zélandon eltöltött időmről és élményeimről. Mesélek majd a tiszta kék vizekről, az egzotikus állatokkal teli sűrű dzsungeles erdőkről, és persze találkozásaimról és beszélgetéseimről a helyiekkel, akik közül sokan a Maori gyökereikhez ragaszkodva élnek a modern városban. Minden egyes nap valami új dolgot tartogatott a számomra – hol kellemes élményeket, hol nem annyira kellemeseket, és persze rengeteg meglepetést.
Remélem, hogy az élménybeszámolóm legalább annyira hűen festi le a történteket, amennyire én átéltem őket. És talán sikerül inspirálni téged, kedves olvasó, hogy ha teheted, egyszer te is meglátogasd a gyönyörű Új-Zélandot.
A legközelebbi bejegyzésben elmesélem, hogyan sikerült átverekednem magam a Kínai repülőtéri biztonsági ellenőrzésen és minden adminisztratív akadály ellenére csak azért is belépni Shanghai-ba. Beszámolok arról, mit láttam a város időtlen hagyományaiból, az impozáns, technológiával teli városképéből, és hogy hogyan vált ez a kis köztes állomás egy sajátos mini-kalanddá.
1 thought on “Új-Zélandi kalandjaim naplója – Bevezető”